Johann Wolfgang von Goethe természettudományos szövegei sok tudósgeneráció számára voltak inspirálóak, mára két vaskos kötet csak az irodalomjegyzéke a tudományos munkáival foglalkozó műveknek. Igazi polihisztor, akinek művei azóta is megosztják a tudósokat: vannak, akik magasztalják lágy empirizmusát, szokatlan kutatásmódszertanát, vannak, akik már korában is elavult és meghaladott, tudománytalan felfogást olvasnak ki soraiból.
Lehetett-e Goethe nagy tudós? Természettudományos munkáiról jóval gyakoribb a szélsőséges vélemény, mint a visszafogott; a kötet egyik célja, hogy értelmezze ezt a megosztó életművet, és általánosabban a véleménypolarizáció jelentőségét. A monográfia Goethe csont- és növénytani publikációin túl az életmű leggyakrabban vitatott szeletét, a színtani munkákat is vizsgálva mutatja be Goethe participatív tudományát, az eredmények keletkezéstörténetét,a gondolatok strukturálódását és a recepció – gyakran különös – mintázatait.

Természettudósok és bölcsészek is kedvvel forgathatják a szerző második, kutatásmódszertannal, tudományfejlődéssel és nyelvi változással foglalkozóművét, amely a Newton fiatalkori két kifejezését elemző Törékeny spektrum után az idős Goethe két kifejezését vizsgálja a Fokozódó polaritás lapjain